2011. január 9., vasárnap

Új évi fogadalom: háztartási napló vezetése

A túlköltekezés nem csak a karácsonykor követjük el. Sokunk újévi fogadalma, hogy jövőre másképp és kevesebből…Én már tavaly október óta egy excel fájlban vezetem a kiadásaimat és megdöbbentő jelenségeket veszek észre hónapról-hónapra.
"A háztartási kiadások vezetésére érdemes háztartási naplót vezetni Amennyiben biztosak akarunk lenni benne, hogy az otthoni kiadásokkal nem lépjük túl havi pénzügyi keretünket, érdemes háztartási naplót vezetni. A célra a nagyanyáinknál is bevált módszer, vagyis egy közönséges füzet is alkalmas, a lényeg, hogy rendszeresen és pontosan elkönyveljünk minden kiadást és bevételt. Érdemes például a boltból kapott összes blokkot eltenni, vagy mindjárt a vásárlás napján felírni a kiadásokat.
A füzetben vezetett táblázat jobb oldalára a kiadások, bal oldalára a bevételek kerüljenek. A jobb szélére pedig egy egyenlegoszlopot célszerű tenni. Abból tudod, hogy az adott bejegyzés után mekkora összeg áll rendelkezésedre. Érdemes a bevételeidet és a kiadásaidat több oszlopba, jellegük szerint csoportosítanod, így később nagyon fontos adatokhoz jutsz költekezési szokásaidról, bevételeid összetételéről. Fontos, hogy havonta, vagy a legjelentősebb rendszeres bevételed előtt számítsd ki az egyenleget.
Bizonyos fix kiadásaidat akár egész évre előre is megtervezheted. Érdemes átgondolni, hogy mennyit költesz születésnapra, névnapra, karácsonyra, nyaralásra, bulira. Ha az adott hónap során előre számolsz ezekkel, elkerülhető, hogy utolsó percben váratlan költségként jelentkezzenek. 
Sokan már a háztartási naplót is továbbfejlesztették, és elkezdtek „dobozolni". Eszerint minden költségfajta kap egy dobozt, így például a rezsi, az élelmiszer, az újságok, az utazási költség, vagy éppen a fodrász és a lottó. Ha már egy ideje vezetjük a naplót, akkor akár a hónap elején beletehetjük minden dobozba az előre erre a célra elkölteni kívánt összeget, ilyenkor már csak arra kell figyelni, hogy ne lépjük túl ezt.
Amennyiben megtehetjük, érdemes előre is gondolkodni, így például a „rezsis dobozba" mindig egy-két ezer forinttal többet tenni. Ez a pénz jól jöhet, amikor emelkednek a számlaösszegek, de akkor is, ha váratlanul kell valamilyen kiadáshoz pénzt szerezni, mivel idővel jelentős többlet halmozódhat fel." forrás

Reform zsengék - avagy egy korszakról őszintén...

Anno még a legeslegelején, amikor a blogírás divatba jött, én is elkezdtem recepteket irogatni és lelkesen szerkesztettem a kis blogomat. A blogom 2007-ben sikereket is elkönyvelhetett, hisz egy női magazin családi hétvégéjére bizony mint blogger én is meghívást kaptam. Azonban később elhanyagoltam az oldalamat, illetve a blogger társakat is, és az oldal Csipkerózsika álomba szenderült.
Amikor megpróbáltam felébreszteni, sok nehézségbe ütköztem.  Egy kellemetlenség miatt, pedig végképp úgy gondoltam, hogy tisztán, őszintén újat szeretnék kezdeni, így született meg második gyermekem Lélelfalat :).  
Az első gyerekemet azért nem felejtem, sőt sokszor vissza is idézem majd. Pár receptet - a legnépszerűbbeket pedig ide is felteszem majd.
Első gyerekemet itt nézhetitek meg!
Szeretném elmondani, hogy Lélekfalat bejegyzései mind a saját alkotásaim, ha idézek, pontosan jelölni fogom a forrást, a képek pedig egy fotógyűjteményből származnak, illetve saját készítésűek lesznek.  Szeretném őszintén, korrekten és szép rendben vezetni a blogomat.

Újrakezdés, avagy tabula rasa

Új év, új élet, új lakás és új blog! Újrakezdés minden fronton. Miért? Az élet így hozta, kényszerből is meg muszájból is, de újra kell értelmeznem magamat, a környezetemet, a gondolataimat, étkezési szokásaimat, lelki rezdüléseimet és tényleg mindent, ami körülvesz és meghatároz ENGEM.
Nem lehet mindent a régi mentén folytatni. Ami jó volt meg kell őrizni, át kell emelni, de ami selejt, azt bizony ki kell dobni.
A Lélekfalat ebben segít. Egy utazásra indulok a lelkem, testem, életem dolgai körül, 2011-ben, amikor is a 3X-et betöltöm. Most vagy soha...
  • Mi lesz ez a blog? Segítőtárs, mankó, kiskukta és gondolataim gyűjtőkosárkája.
  • Mi található itt? Olvasási élmények, főzési trükkök és csemegék, életmód tippek és minden, ami hiszem, hogy mindenki épülését, szépülését és örömét szolgálhatja.
A Lélekfalat nem más, mint egy különleges bonbon a mindennapokhoz 2011-ben és később is!
Induljunk el...